Németország felajánlotta Patriot légvédelmi rakétarendszerei lengyelországi állomásoztatásának meghosszabbítását - jelentette be kedden a berlini védelmi minisztérium.
Május közepén rendkívül kellemetlen veszteség érte az orosz légierőt: néhány óra alatt elvesztettek két csúcskategóriájú Szuhoj harci repülőgépet (egy 34-est és egy 35-öst), valamint három rendkívül ritka Mi-8MTPR-1 helikoptert. Mostanáig csak találgatni lehetett arról, hogy mi lőtte le a gépeket, egy Telegramon megjelent fotó azonban árulkodó jel lehet.
Moszkva büszkén harangozta be május 17-én azt, hogy egyetlen rakétacsapással egy egész Patriot légvédelmi üteget megsemmisített Kijevben az előző éjszaka. Bár ezt a kijelentést már akkor is kétkedve fogadta a legtöbb elemző, az orosz hadvezetés kitartott mellette. A GeoConfirmed OSINT oldal utánajárt a dolognak, és magabiztosan állítják, az internetre felkerült videók alapján az oroszok egyszerűen képtelenek lehettek egy rakétával kiütni a légvédelmi rendszert.
Sikerült megjavítani azt a Patriot légvédelmi rakétaindítót, amely megsérült május 16-án, egy Kijev térségét célzó orosz rakétatámadásban – írja a CNN a Pentagon közlésére hivatkozva.
Az Ukrajna által használt, amerikai gyártmányú Patriot rakétavédelmi rendszer egyik inditóegysége valószínűleg némi kárt szenvedett egy orosz csapás következtében, közölte két amerikai tisztviselő kedden. A tisztviselők a két ország közötti kommunikációból arról következtetnek, hogy a rendszer nem semmisült meg teljesen - írta meg a Reuters.
Az orosz védelmi minisztérium keddi napi háborús jelentésében bejelentette, a Kijev ellen intézett éjszakai légicsapás során megsemmisített egy amerikai Patriot légvédelmi rakétaindítót.
Oroszország hétfőre virradó éjjel kiterjedt légitámadás-sorozatot indított Kijev és több más ukrajnai terület ellen - közölték hétfőn reggel ukrán tisztségviselők. Ukrajna szerint a főváros ellen harminc orosz drónt küldött Moszkva, de a légvédelem kivétel nélkül megsemmisítette azokat.
Bejelentette szombaton délelőtt az ukrán légierő parancsnoka azt, amit már tegnap is sejtettünk: először sikerült lelőniük egy Vlagyimir Putyin orosz elnök által lelőhetetlennek nevezett Kh-47M2 Kindzsal hiperszónikus rakétát, mégpedig a frissen telepített amerikai Patriot légvédelmi rendszerrel. Ez komoly csapást jelenthet a Kreml nagy hatótávolságú légitámadásokra építő akcióira – fogalmaz a Reuters.
Az Egyesült Államok még a tavalyi évben jelentette be azt, hogy a NATO keleti szárnyának megerősítése céljából katonákat, valamint fegyvereket küld Lengyelországba. A Twitterre frissen felkerült videó alapján a Patriot légvédelmi rakéták meg is érkeztek a lengyel-ukrán határra.
36 óráig tartó tűzszünetet hirdetett Putyin az ortodox karácsony idejére január 6-án déltől január 7-én éjfélig. A fegyvernyugvást Kirill moszkvai pátriárka kérte. Hamarosan megérkeznek az első, amerikai gyártmányú Patriot légvédelmi rakétarendszerek Ukrajnába. Ráadásul Franciaország éppen tegnap jelentette be azt, hogy AMX-10 RC páncélozott harcjárműveket küld az ostromlott országba. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azonban továbbra is attól tart, hogy Oroszország hamarosan ismét mozgósításba kezd, és újabb offenzívákat indít. A fehérorosz védelmi minisztérium bejelentette, további orosz katonák és fegyverek érkeznek az országba, és hamarosan közös légi hadgyakorlatot tart a két ország légiereje. Joe Biden amerikai elnök elismerte, Bradley típusú harckocsikat küldenének Ukrajnának. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború legfontosabb híreivel.
A Nyugat meg akarja osztani a történelmi Oroszországot - jelentette ki vasárnap Vlagyimir Putyin orosz elnök. A Kreml ura úgy fogalmazott, hogy Oroszország geopolitikai ellenfelei az oszd meg, és uralkodj elvét követik, az ő céljuk azonban "az orosz nép egyesítése".
A Patriot amerikai rakétavédelmi rendszerek Ukrajnába szállítása megnöveli annak kockázatát, hogy az amerikai hadsereg közvetlenül belekeveredjen az ukrajnai konfliktusba - jelentette ki Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője csütörtöki moszkvai sajtóértekezletén.
Lengyelország Patriot rakétavédelmi rendszereket akart adni Ukrajnának, de Németország blokkolta a transzfert – írja a Kyiv Independent.
A német védelmi miniszter csütörtökön egyértelművé tette, hogy a Lengyelországnak felajánlott Patriot légvédelmi egységeket csak NATO-területen lehetséges felhasználni. Berlin ezzel szembeszállt Varsó azon kérésével, hogy a rendszert Nyugat-Ukrajna védelmére is használják. Nem sokkal később a NATO-főtitkár jelezte, Németország téves információkkal rendelkezik a NATO-eszközökről – írta meg a Reuters.
A Bloomberg értesülései szerint Németország felajánlotta azt, hogy Patriot légvédelmi rendszereket ajándékoz a szomszédos Lengyelországnak azt követően, hogy múlt hét kedden egy eltévedt légvédelmi rakéta két embert megölt az ország keleti határánál.
Lengyelország újabb Patriot rakétarendszer szerez be - jelentette be Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter kedden a Twitter közösségi honlapján, hozzátéve, hogy hat üteg beszerzésére írt alá ajánlattételi felhívást.
Már most nagy a baj és veszélyeztetik a biztonságot.
Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója Dahrán városában járt.
Az orosz-ukrán háború fontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be.
Visszafordul felénk a napfolthalmaz.
Összefoglalta szerzőnk a maastrichti esemény tanulságait.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.